Már alig vártuk ezt az utazást, hisz mindketten nagyon rég el szerettünk volna jutni Angliába. Nem egyszerûen indultunk el, hisz még reptérre menet kellett vennünk egy adaptert is a digikamera akkutöltõjéhez. Ugye miért is ne az utolsó pillanatban jusson az eszünkbe. Szóval végül sikeresen kiértünk a reptérre, még a teraszra is volt idõnk kinézni picit.

Itt még nem fotóztunk, de a Heatrhow reptéren igen. A buszindulásig szintén volt egy kis idõnk, amit természetesen az ottani kilátóteraszon (érdekes, ott ingyenes!) töltöttünk. Az alábbi képek csak icipici ízelítõt adnak, hisz Ákosom ha repülõrõl van szó, hihetetlen mennyiségû fényképet képes készíteni.

Szóval õvele érkeztünk, egy 767-es Boeing madárkával. Észrevettem, hogy a BA gépeinek szinte mind más-más absztrakt mintázat díszeleg a farkán, bocs..., függõleges vezérsíkján. Talán így élik ki a kreativitásukat, nekik van is min, hisz hihetetlen nagyságú gépparkkal rendelkeznek.

Így néz ki a kilátóterasz... Körbelátni mindent, rálátni a felszállópályára, és raádásul közvetlen az ember orra elõtt emelkednek el a gépek. Mint látható, nekem azért is akadt némi fontos telefonálnivalóm, hisz értesítenem kellett Malcolmot, az unokatesómat, hogy mikorra is jöjjön elénk Birminghambe, a buszpályaudvarra. Innét õ vitt minket tovább Staffordba, ugyanis náluk laktunk.

Itt vonul a pici és a nagy a felszálló pálya eleje felé... Aranyosak, nem? A Jumbó tényleg ilyen nagy! :))
Sajnos itt hagyjuk a sok nagy gépet, hisz estére valahogy Staffordba kell érjünk. Másnapi program pedig egy tengerparti üdülõváros megtekintése, melynek fõ vonzereje, hogy itt emeletes villamosok közlekednek. Ez persze fõleg Ákosnak kedvez, de azt ígérték én se maradok hoppon, a kedvemért elnézünk majd Chesterbe is.

Na, ez már Blackpool. Ami ház van, az természetesen hotel, vagy panzió, más nemigen van. Persze természetesen ott vannak a szórakozó és szórakoztató helyek dögivel.

Ide járnak kikapcsolódni az alsó középosztályból... de azért persze látni itt érdekes járgányokat is. Ez a Lamborghini Diablo ott kanyarodott be az orrunk elõtt. Mit mondjak, nem semmi hangon dorombol a motorja...

Itt található a Pleasure Beach, vidámpark minden jóval, mi szem-száj-zsigerek ilyen-olyan irányú ingere. Innét jól látszik, bár még így se fér bele a képbe a MAXI BIG ONE, vagy mi, a világ legmagasabb és leggyorsabb hullámvasútja... Hát nem pici!
Mi is felültünk természetesen. Majd leszedte a hajamat a menetszél. Nem túl hosszú egy menet, de rendkívül intenzív. Malcolm, az unokatesóm ragaszkodott hozzá, hogy legalább három bigyóra üljünk fel. Ez volt az egyik. Az elsõ szakaszon szinte szabadesésszerûen gyorsul, eléri egy ponton a 85 mérföld/órás sebességet. Hát elég jujujj élmény! :)

Pontosan így néztünk ki, mikor lefelé száguldott velünk a kocsi...:)) Elég durván megnyomta az adrenalin szintet, én nagyon élveztem. Kár lett volna kihagyni! Ákos mögött ott feszít Malcolm is, nem hagyott magunkra. Õ már kipróbálta régebben is, gondoltam, ha túlélte, tán én is belevágok.

Természetesen a városka legfõbb vonzereje az emeletes illetve szimpla egyszintes villamosok. Itt egy képre sikerült két nosztalgia kinézetû fából készült járgányt rögzíteni. A nagyobbikkal persze utaztunk is. És természetesen az emeleten. Nagy élmény volt! És milyen szép kis járgány, azokkal a lámpabúrákkal inkább szalonra emlékeztet a belseje.

Végig sétavillamosoztunk a parton, hisz itt a látnivalók mennyisége, akár egy utcával beljebb, már a nullára zuhan. Ez a város maga egy nagy vidámpark, ahol egy-egy házban meg is lehet szállni. Itt a Korall sziget nevű, baljós dizájnnal csalogató komplexum bejárata látható.

Közben belebotlottunk pár anakronisztikus öltözetû polgárba, ahogy lazán keresztülsétáltak a villamossíneken...

A parton épp apály volt. Engem nagyon megragadott a látvány. Az ég nagyonkék, a felhõk nagyon fehérek, a móló, végén a színházzal pedig nagyon érdekes. Elengedhetetlen kellék, a parton a szamaragoltatás, illetve a sok csacsi. Nagyon aranyosak voltak.

Errõl a pontról a hely másik kiemelkedõ pontjára tekinthettünk fel. Az elsõ, és legjobban látható persze a nagy hullámvasút, legalábbis abból az irányból, ahonnét mi jöttünk. Ez pedig egy kis eiffeltorony jellegű valami. Azt nem sikerült kitalálni, mire szolgál. Kilátóként tuti használják, de hogy azon kívül...

A part a fövenyrõl. Látszik, hogy a tengernek nem éppen kicsi a függõleges kilengése dagály idején. Vigyázni kell ám, ha emelkedni kezd a víz. Végig csodálattal figyeltem a felhõket. Hihetetlen látványt produkáltak minden pillanatban, minden szögbõl. Mire elfogyott a fagyim, odaaraszolt hozzám az egyik csacsi. Cserébe megkapta a maradék tölcséremet, amit örömmel el is fogyasztott.

Természetesen itt is a villamosok voltak a kép készítõjének fókuszában, de szerencsére belfért a nagy hullámvasút, igaz ilyen messzirõl csak a méretei feltűnõek, de hát ez a lényeg, nem?

Most vegyünk is búcsút Blackpooltól, viszont akit még több, még villamososabb kép érdekel, ráadásul nagyon részletesen és élvezetes kommentárral, akár angolul is, az legyen kedves fáradjon át Ákos Blackpool villamosai című oldalára!
Mi pedig folytassuk utunkat Chester városában.

Chester, Fairford

Következõ néznivalónk Chester városa, melynek hasonlóan Yorkhoz, megmaradt a középkori hangulata. Tulajdonképpen Yorkba akartam menni, de az nagyon kiesett volna az útból, és Malcolm szerint Chester ugyanolyan szép és hangulatos. Végülis mindenki Yorkot nézi meg, én miért menjek a bejáratott túristaútvonalon, kell egy kis egyediség is... Nem bántam meg, tündéri városkát sikerült megismernünk.

A várfalon belüli, mostani óvárosi részbe ezen a kapun át lehetett bejutni. Persze elmaradhatatlan itt is a városnézõ emeletes cabrio busz. A várfal és a mellette lévõ árok, melybe vagy odavezették a patakot, vagy a patak kanyarulatába építették a várost, mindenesetre jó védelmi vonalnak számított hajdan. Bekukkantottunk egy kapun, ahol a régi és a modernebb ház jól megférnek egymás mellett.

Majd séta a városka egyik fõbb utcáján. Rögtön egy hangulatos régi pub - és gondolom hajdan fogadó - épülete tűnik szembe, a Vörös Oroszlán, persze a megfelelõ cégérrel. Aztán találtunk egy igen impozáns épületet, viszont mint késõbb kiderült róla a garázs szerepét töltötte be.

A város katedrálisa elõtt haladtunk el, ide még azért majd visszatérünk.

A Jubilee alkalmából fel volt bolydulva a város, rögtönzött színpadon együttesek és egyéb elõadók léptek fel folyamatosan, ami miatt némi kordonõrület is tapasztalható volt. Azért szerencsére látszottak a házak, ugyanis egyszerűen imádtam az ottani többszáz éves favázas házikókat, amik akkoriban nem is számítottak olyan picinek. Tán még most sem.

Aztán döbbenten vettem észre pár dolgot, ugyanis a házakon belül az utcával párhuzamosan úgy fél emelet magasan lehetett haladni, itt volt a gyalogjárda. Hajdan a középkorban az utcák nem voltak épp tiszták, töménytelen kosz és sár jellemezte, néhol ugye a csatorna is nyitott volt, úgyhogy hihetetlen mi folyt az utakon és milyen mennyiségben. A városi népek ugyi gyalog nem igazán tudtak volna lépésenkénti ruhaváltás nélkül tűrhetően kinézni, így ezt a megoldást választották. A kocsik, lovak az utcán, a gyalogosok egy szinttel feljebb, az épületeken belül tudtak közlekedni.

Ez a belsõ-felsõ utca így néz ki, le lehet látni az utcára, át a túloldalra bizonyos helyeken, és persze itt fenn is megtalálhatók az üzletek, éttermek, és azok bejáratai.

Visszakanyarodtunk a Katedrálishoz, hátha nyitva van. Kívülrõl elég impozáns épületnek látszik, spéci nekem nagyon tetszik. Belülrõl is nagyon érdekes, mondhatni lenyűgözõ épület.

A belsõ részen a templom bejáratánál egy kisebb kiállítás is található. Látszik, milyen régi az épület. A toilettben ki is van írva, hogy ne nagyon dobáljunk bele papírt, mert a csatorna pont olyan régi, mint maga a környezõ épület.

Nem álltuk meg, hogy fel ne másszunk a városfalra, sajnos ekkorra már elkezdtek megint tömörülni a felhõk, még pár csepp is esett. Viszont Angliában az ilyesmi természetes. Nagyon szerencsések voltunk, ami zuhé volt, az mind fedett helyen ért minket, és többnyire napsütés is kényeztetett.

Sétáltunk a várfal tetején picit. A kapu tetejérõl néztünk le az utcára, de érdekes felfedezést tettünk. A várfal tetején is vannak boltok, sõt, egy érdekes felirat az ott lelt könyvesbolt ajtaján. "A kocsmába mentem" Gondolom aki itt szokott vásárolni, az kapásból tudja melyik kocsmában keresse a boltost..:)

A várfal tetejérõl idõnként érdekes udvarokba lehetett belátni. Aztán már indultunk haza, és egy kellemes kínai vendéglõben vacsoráztunk négyesben, Malcolm és felesége Allison társaságában.

A másnapi program Fairford, ahová elég korán el kellett indulni. Sajnos a korán kelés az elsõ Angliában töltött napjainkra kifejezetten jellemzõ volt.

A RIAT (Royal Air Force Air Tatto) 2002 évi hatalmas, a bombázóknak ajánlott rendezvényét természetesen nem lehetett kihagyni. Ákos többszáz képet készített ott a statikus helyeken kiállított gépekrõl, és persze a légibemutatót repülõkrõl is. Én csak pár képet tennék ki, hisz már egy szakszerű válogatás létezik.

Hogy ne csak a repülõkrõl szóljon, itt láttam a legaranyosabb tappancsú macit, amit le is fotózott nekem Ákos. Kár, hogy nem vettük meg, de sajna ekkor még nem tudtuk, hogy mennyire lesz elég a pénzünk. Amúgy is baromi drága ez az Anglia!

Na egy impozáns gép, Õt eddig csak Hradec Kralové-ban láttam, akkor is csak áthúzni. Na itt rendesen kitették a placcra a híres B-52 mellé. Eme veszélyes madár neve B1-B, és igencsak hatékony bombázó. Egy nála is nagyobb kuriózum van, a B2-es.

Nos Õt is láthattuk, bár csak áthúzott, négy Eagle kíséretében. Biztos amúgy is mennie kellett valahová, és belekalkulálták az útvonalba, hogy azért nekünk is jusson némi látvány.

A rengeteg élmény után a hazaút volt a legfárasztóbb. Nekem talán annyira nem, ui. én jól elaludtam, de szegény Malcolmék! Majdnem éjfél lett, mire hazaértünk. Mikor indultunk, több mint egy órát állt mozdulatlanul a kifelé haladó sor, a parkolóban többen rögtönzött barbecue-t állítottak fel a kocsijuk mellett. A RIAT hivatalos rádiójában hallgattuk a helyzetjelentést, ami nem volt valami bíztató de legalább elszórakoztatott. Aztán végre nyitottak egy újabb kifelé vezetõ utat, persze a vadonat felújított reptéri betonon át. Élmény volt rajta autózni..:)

Szóval aki többet szeretne a repülõkrõl látni, az fáradjon át Ákos RIAT 2002 című oldalára. Mi haladjunk tovább London felé.

London

Közlekedési Múzeum, Trafalgar tér, Buckingham Palace, St. James Park, Cabinet War Rooms, Horse Guards, Whitehall

A mai napunk naggyon korán kezdõdött, ugyanis a buszunk London felé hajnali negyed hétkor indult Birminghambõl. Tehát keltünk négykor, mert még Staffordból el is kellett érni a buszállomásig. A Heathrowra érkeztünk vissza, innét már csak metrózni és vonatozni kellett nem aprócska pakkunkal, hogy megérkezzünk a szállásunkra, Londonba. Nem volt kis mutatvány, délre már ott is voltunk. Terkáéknál laktunk, Malcolm hugáéknél. Emese nagynéném is ott lakik a lányáéknál, és még mi is elfértünk, így igen kellemesen telt az ott tartózkodásunk. Terka és Simon nagyon kedvesek voltak.

Mire odaértünk, kissé el voltunk csigázva, így zuhanyoztunk és pihiztünk egy kicsit. A szobánkból nagyon kellemes volt a kilátás a kertre. Miután ettünk is valamit, elindultunk sétálni egyet Londonba, nehogy már kárba vesszen a délután. Emese is velünk tartott. A metróból a Covent Gardennél jöttük fel, ami idõszakos megálló, ugyanis nem lépcsõn, hanem liften lehet feljönni a föld alól így nem bírná el a színházból, moziból hazaáramló tömeget.

Innét elmentünk Ákos nagy örömére a Londoni Közlekedési Múzeumba. Elég sokat fotózott, így én csak egy képet teszek be, hátha összeállít errõl is egy szakszerű oldalt. Ha kész, megígérte, hogy szól, és itt lesz egy link rá. Egyébként a múzeum boltja egy kincsestár, térképekbõl fel is szerelkeztünk.

Aztán átsétáltunk a Leicester Square-en keresztül a National Gallerybe. Részemrõl alig álltam a lábamon, így míg Ákos körbeszaladta az impresszionistákat, mi Emesével lecsüccsentünk Van Gogh Napraforgók című festménye elõtt beszélgetni és pihentetni a lábunkat.
A Galéria lépcsõjérõl remek rálátás volt Nelson admirális emlékművére. A Trafalgar tér természetesen impozáns látványt nyújtott, sõt elláttunk a Big Ben-ig. Kis dezsavúm volt annyi galamb nyüzsögte körül az emlékművet, hogy a Szent Márk teret juttatta eszembe Velencében. Igaz ott azért nagyságrendekkel több a galamb, de itt se kevés gyűlt össze.

Az oszlop körül négy hatalmas oroszlánszobor, muszáj volt egyet fényképezni anyukámnak, aki gyűjti minden formájában ezeket a királyi állatokat. Igaz talán ehhez van némi köze annak a ténynek, hogy horoszkópilag az Oroszlán jegyében született.

Ez már egy új nap reggele, pardon, délelõttje. Mivel nem volt muszáj, nem keltünk korán. Végre! :) Ez itt egyébként a Viktória pályaudvar bejárata, bár nem igazán tûnik pályaudvarnak, el kellett hinnünk hogy az, ugyanis naponta innét ment a vonatunk hazafelé. Amolyan HÉV jellegû, de itt vonatnak hívják. Természetesen már azonnal feltûnik London jellegzetessége, a piros, emeletes busz is.

Elindulva a Buckingham Palota felé, a St.James Park felõl két lovasra lettünk figyelmesek, akik a legteljesebb nyugalommal közlekedtek a gépkocsik közt. A kocsik se zavartatták magukat. De hát miért is ne lovagolhatnának ki London közepén, hisz ez évszázadok óta így működik. És odaértünk a Buckingham Palota elé, ami egy hatalmas épület, bele se fér a képbe. Itt található a Green Park bejárata, aminek egy része kifejezetten a palotához tartozik, így nem is igazán nyitott a nagyközönség számára. Mit ne mondjak, szép díszes a kapuja. A Palotától induló széles utat csak úgy nevezik egyszerűen The Mall.

És egy művészi belállítás a Buckingham Palotáról, na meg az elõtte lévõ szökõkútról. Persze nem hagyhattuk ki, hisz kiabált szinte, hogy fotózzuk le.

Aztán besétáltunk a St.James Parkba, ahová mint minden parkba, kivonulnak az angolok pihenni, piknikezni, stb... Nagyon kellemes hely, sok zöld, tavacskák, állatkák, nyugalom. És a szemnek is kellemes látvány. Mondhatni idilli, ha egy toronydaru nem lógna bele.

A kacsák is jöttek, némi eleségre számítva egész közel merészkedtek az emberekhez.. Amúgy se látszott rajtuk, hogy félnének, legfeljebb a saját személyes aurájukba nem szívesen engedték be az embert különösen jó ok (mint például némi kenyérdarab) nélkül. A kacsák mellett megjelentek a mókusok is, szintén ennivalót sejtve, de szegénynek csalódnia kellett.

A park túloldalán a Horse Guards Parade helyszíne egy hatalmas nagy tér, de sajnos mikor ott jártunk, akkor éppen üres volt. Azért az épülete nem mutat rosszul.

Ez alatt az épület alatt van a Cabinet War Rooms, Churchill II. világháború alatti fõhadiszállása. Megnéztük a pincében hogy rendezkedett be a miniszterelnök és a vezérkar. Hát nem kellemes itt kihúzni több éven keresztül.

Ez pedig már a Horse Guards egy tagja, a Whitehall oldali részen. Ott állnak a kapu két oldalán, egy-egy deli lovas. Nem értem én hogy bírják. Szegény ló, szerintem inkább mozogna picit, hisz ez olyan, mintha az istállóban ácsorogna. Ott ráadásul nem zargatják hülye turisták. :)

A Whitehallon is végiglejtettünk, és ugye innen nyílik a Downing Street. Na arról képtelenség volt értékelhetõ fényképet csinálni, némi bombamerénylet következtében jól elbarikádozták, de azért ott van. Megnéztük. Nem egy Sándor Palota, de úgy látszik az angol miniszterelnök nem megalomániás.

Big Ben, Houses of Parliament, Westminster Abbey, London Eye, Tower of London, Tower Bridge, H.M.S. Belfast hadihajó, By Night

Whitehallon végigsétálva a Westminsterhez lyukadtunk ki. Itt elsõként a Big Benre irányítottuk a kamerát, impozáns jelenség!

A Westminster Apátság sajnos nem igazán fért az objektívbe, és mivel óriási sor állt elõtte, hamar eldöntöttük, hogy belülrõl sem kívánjuk megnézni.

Ezt az kapu-épületet a kedvemért fényképezte le Ákos, ugyanis megjegyeztem, hogy jobban tetszik, mint az apátság...:)

Tovább haladva a Westminster hídon át, remek rálátás nyílik a London Eye nevezetõ kilátóalkalmatosságra. Sajna szintén sorok, na meg a tanács, hogy elõre kell venn rá jegyet, megakadályozott bennünket abban, hogy ezt a szemszöget is kipróbáljuk.

Azért a Dalí kiállítás elõtt, miközben hotdogot ebédeltünk, még visszatekintettünk a Parlament épületegyüttesére. Innét is jól mutat.

Következő állomás a Tower erõdszerû épülete. Nekem roppantmód teszik a középkori erõdítmény kinézete. Mondjuk nem szívesen raboskodnék itt, igaz királyi vér se csörgedez az ereimben, hogy ide zárjanak! A várárok, illetve a Tower Bridge már idekacsint. Hát igen.. jó vaskos.

Megérkeztünk a hídhoz. Csak ne az a bugyikék színe lenne a fém részeinek! Mennyivel jobban nézhetne ki! És a híd egyik középsõ pillére. Ide igyekszünk, hisz itt fel lehet menni körülnézni, és még kiállítás, vetítés is jár. Természetesen felmegyünk rá, és körülnézünk. Végig történelmi képek és kukucskáló-fényképezõ ablakok. Nem rossz a kilátás fentről. Egy ilyenen kitekintve látható a Belfast hadihajó, ami most múzeumként üzemel.

Na, lejutottunk, itt viszont be lehet menni az Engine Room-ba, ami szintén egy kiállítás, hogy milyen gépekkel működtették a híd nyitószerkezetét. Sõt, ki van írva, hogy mikor nyitják fel a hidat, és milyen apropóból. Épp nemsokára lesz egy nyitás, igyekszünk nem lekésni. És az apropó, egy régi vitorláshajó. Az õ kedvéért állt le a forgalom és nyitották fel a hidat. Persze turistákat szállít. Sikerült! :)

A szemközti oldalról is vetünk egy pillantás a Towerre. Nekem nagyon tetszik! Úgy tűni minden szemszögbõl másképp néz ki ez az épület, érdemes körbejárni!

Itt áll a H.M.S. Belfast is a Temzén, mint múzeum üzemel. Sajnos a hajóra már nem jutottunk fel, lekéstük az utolsó bejutási lehetõséget. Nem baj, majd legközelebb. Annyira tetszik London, hogy ide nagyon szívesen jönnénk többször. Még azt is el tudnám képzelni, hogy itt élek.

Így estefelé már elfáradtunk a nagy mászkálásban, így buszra szálltunk, innét néztünk várost, meg másik buszokat. Természetesen az emeleten utaztunk, és legelõl. Mellettünk persze szintén magyarok ültek. Meg is beszéltük, hogy aki felmászik az emeletre különösebb ok nélkül, az tuti turista.

Csatangoltunk egyet az esti Sohoban, betévedtünk China Townba, hallgattuk a Piccadilly Circusnál zenélõket, majd lesétáltunk a Parlamenthez. Itt Ákos hosszas szöszmötöléssel igazán klassz képeket csinált.

Hihetetlen, hogy a nappali képpel ellentétben itt teljesen kihalt az utca. Klasszak lettek ezek az éjszakai képek, nem? Na ezek után már csak hazatámolyogtunk. Baromi fárasztó mindezt végigjárni, és mennyi mindent nem sikerült még megnézni!
Kevés ez a pár nap, mondtam én elõre, Ákos mostmár kezdi belátni. :)

És aki kevesellné a buszokat, metrókat, vonatokat, annak javaslom látogasson el Ákos London: helyiérdekű vasút, metró és emeletes buszok... című oldalára, ahol a londoni közlekedésel kapcsolatban még jópár kép fellelhetõ.

Croydon Tram Link, Cutty Sark, Greenwich Observatory, Docklands

Új nap, új kalandok. Ma ellenkezõ irányba szállunk fel a vonatra, ugyanis célunk Ákos egyik nagy kedvence a villamos. Kiderült, hogy Londonban próbálják visszahozni a villamost, mint közlekedési eszközt. Van is némi siker, ami már megvalósult, az Croydon Trams, ahol 3 villamos vonal is sikeresen működik.

Érdekes itt sok-sok pénzt fektetnek abba, hogy legyen újra villamos, nálunk meg sorra szűntetik meg, vagy lehetetlenítik el a különbözõ vonalakat.

A West Norwood állomás, innen indultunk, ide tértünk meg naponta.

És itten van a Croydon Tram egy képviselõje. Beutaztunk ám vele majdnem minden vonalat, melyeket egyszerűen csak 1, 2, 3-nak neveztek. Logikus, nem? Egyébként klassz volt erdõben, alagúton, mezõk mellett száguldani néha 70 km/órás sebességgel, villamossal. És ez még csak a 3-4. zóna a londoni 6-ból. Nem pici városka!

Wimbledontól bevonatoztunk a Waterloo pályaudvarra, majd egy egymegállós metróval bejutottunk a Citybe. Innét már csak a vezetõ nélküli vasúttal kellett picit utaznunk Docklands-on át Greenwichig, hogy az én kedvencemhez is eljussunk.

Itten van Õ, az egyetlen megmaradt példány, a Cutty Sark. Belül múzeum, kívül körbetámogatva. Nem vízben, hisz az nagyon rontana az állapotán.
Imádom a vitorlásokat, és a teaklipper, mint a leggyorsabb tengeri vitorlás, igencsak szívem csücske. Nem mondom, hogy szívesen hajóztam volna vele anno, ugyanis láttam róla filmet. Nem semmi amit kiáll a hajó és a legénység egy-egy viharban.

Hát nem gyönyörűszép hajó? Egyszerûen csodásan karcsú, elegáns, erõs és gyors. Elképzelni is élvezet, ahogy teljes vitorlázattal hasítja a hullámokat.
Külön oldalt szenteltem neki, ahol több kép és részletes információ található a Cutty Sark-ról és a teaklipperekrõl.

De ez már a Greenwich-i Obszervatorium. Itt található Földün 0. hosszúsági köre, a Meridián, ahonnét az idõzónákat számítjuk. Szép kis dombon kellett felsétálni, de hát egy Obszervatórium hol másutt legyen?

A felfelé vezetõ úton remek kilátás nyílik a Maritime Múzeumra, ahová sajnos már nem jutottunk be - minõ malõr - idõ hiányában. Nem baj, legközelebb ide is ellátogatunk.

Az obszervetóriumban ki vannak téve a mértékek, legalább is a brit mértékegységek etalonjai. Természetesen ráálltam a Meridiánra, ezt egyszerűen nem hagyhattam ki. Egyszerre állni két féltekén! :) Nagyon érdekes kiállítás volt az épületben, sok interaktív ketyerével. Nagyon élveztem a kalandozást a csillagászat birodalmában.

Visszafelé is a Docklands vasútjával mentünk, Õ vezetõ nélküli vasút, melyben csúcsforgalomban azért mégiscsak akad vezetõ. Igaz õ inkább az ajtók záródására figyel, hisz a tömegek, mint tudjuk nevelhetetlenek.

A Docklands természetesen nevéhez illően nézett ki, egy pici úszó lábakon álló érdekes híd, illetve egy rakodó, építõdarus hajó mellett is elmentünk. Jellemzõen dokkos kép. És a Docklands új, üzleties arca is megjelent a sok nagy modern, vagy modernizált épülettel, és az ide vezetõ vasúttal.

Aki kevesli az információt, illetve hozzáértõbb szemszögbõl többet is szeretne megtudni errõl a roppant érdekes vasút-villamos-mittudoménmi vonalról, a legyen kedves átfáradni Ákos Docklands Light Railway című oldalára.
Mi pedig kiránduljunk egy kicsit.

Cambridge, Duxford, London, vendéglátóink és a hazai felhõk

A mai napot Londonon kívülre terveztük, persze a legfontosabb indok a Repülõs Múzeum. Azért igyekeztem pár képet lekapni Cambridgeben is, ugyanis onnét indult a Duxfordi busz. Sikerült is némi cambridgei utcakép.

És már meg is érkeztünk a duxfordi múzeumba, ahol a bejáratnál rögtön egy Hurricane üdvözöl minket. A következõkben végigjártunk öt hangárt és az amerikai csarnokot, persze a hangárokon kívül is volt látnivaló. Ákos felrohangált minden gépre, ahová lehetséges volt, ezt az egyik kiállított utasszállítóból fotózta rólam, ahogy battyogok utána.

Ezzel a kis kétfedelessel majdnem repültünk is, kiszámoltuk, volt rá pénz, de idõ sajna már nem.. és végül a pénznek is találtunk jobb helyet, bevásároltunk ajándékokat a múzeum boltjában.

Én ide nem akartam minden képet betenni, nem is tudnám szakszerűen kommentálni, így aki kíváncsi mi mindent láttunk ebben a múzeumban bõ három órás csatangolásunk alatt, az látogasson el Ákos Az Imperial War Museum duxfordi repülõmúzeuma című oldalára.

Visszatérve Londonba, a következõ és egyben utolsó itt töltött teljes napunk elég laza volt, igyekeztük csak jól érezni magunkat. Azért akadt egy-két kihagyhatatlan hely.

Ez a kép a napi útvonalunk része volt, West Norwood és a Victoria pályaudvar között, végre sikerült viszonylag jól lefotózni. Ha valakinek ismerõs, igen, ez az erõmű látható a Pink Floyd egyik albumának borítóján, csak ott egy disznó repül a kémények közt. Ja, és nem látszanak a vonat ablakán lévõ karcolások sem.

Elsõként megnéztük a British Múzeumot, azaz csak egy részét. A teljes áttekintéshez nem egy napi hideg élelemre lett volna szükség, így csak a görög, etruszk és egyiptomi kiállítást néztük meg. Némely termekben inkább a mennyiség dominált sajnos, de az egyiptomi gyûjtemény kifejezetten érdekesnek bizonyult. Fénykép nem készült, ugyanis képtelenség lett volna egy normális képet csinálni, az épület elé felállított színpadtól.

Persze ellátogattunk a Hyde Park Cornerhez is. Korábban egyel arréb lévõ sarkon, a Speakers Corneren épp egy fura figura szónokolt egy zöldségesláda tetejérõl. Elõször csak ketten álltak körötte, de mikor visszafelé jöttünk, már vagy tizen hallgatták. Ez a kép viszont a nem a Marble Arch, hanem a másik sarkon lévõ Wellington Arch. Itt található a Wellington Múzeum is, amit messzirõl kívülrõl tekintettünk csak meg, mint tájékozódási pontot tulajdonképpeni célunkhoz, a Hard Rock Cafehoz.

Ami egy remek hely! Ha olyan városban járok, ahol van HRC, akkor mindenképp el szoktam menni oda. Ákosnak se kellett sokszor mondani, hisz gitár és rockzene mániás. Szóval klassz a környezet, jó zene, remek klippek és fincsi kaja.

Nagyon dizájnos a hely, igazi, eredeti relikviák lógnak a falakról.

Ákos le is fotóztatta magát az egyik jellegzetes gitár mellett, melyet Zakk Wylde adott a Hard Rock Cafénak.

Átmentünk a boltba is, ahol szintén muszáj volt lefotóznom a híresebbnél híresebb gitárok elõtt. Én meg jól bevásároltam egy All Access kártyát meg a velejárókat és egy hátizsákot is.

Hihetetlen jó hetünk volt, és bár még maradnánk, de sajnos indul haza a gépünk. Visszafelé úton remek helyünk volt, a legVIPsebb turista hely nekünk lett foglalva. Köszönet érte Bázlik Erikának!

Hazafelé a felhõk felett... itt már megnyugodtam, remek hely, ablak mellett, kényelmes székek - kezdtem elfeledni azt, hogy a manikûrömet kivágták a szemétbe. Ok, hogy biztonság, meg minden, de hogy leszállás után vissza se adják, még csak meg se próbálják úgy rendezni, hanem bevágják egy plexi dobozba a többi közé.. Hát elég bunkó dolog. Azért ilyen is van, de szerencsére nem volt jellemzõ az utunkra.

Szeretnék köszönetet mondani nagynénémnek Emesének, Terkának és Simonnak, Malcolmnak és Allisonnak a sok kedvességért és a szeretetteljes vendéglátásért. Készült természetesen egy családi kép is, sajnos Malcolm és Allison nem lehettek rajta, mivel kissé messze laknak.

És végül még egy felhős kép. Ez a kedvencem... mintha egy hómezõ szélén épp megindulna a lavina. Pedig ez is csak felhõ..

Aztán hazaértünk.

Persze jóval több kép készült, amik meg is találhatók a FOTOALBUM-ban, ahol nagyobb méretben is meg lehet nézni őket.

Vendégkönyv - Szívesen olvasgatok tetszés vagy akár nem tetszés nyilvánításokat! :))

A lap tetejére | FOTOALBUM

Könyvajánló

Szántó György Tibor
ANGLIA TÖRTÉNETE

ANGLIA
Cartographia útikönyv

HOPKINS, ADAM - MACPHEDRAN, GABRIELLE

Megvásárolható!
London (Panoráma)
Külföldi városkalauzok
EMBER MÁRIA

Megvásárolható
London várostérkép
1:12.500

Csavargóként Párizsban, Londoban
ORWELL, GEORGE

MultiMánia | UtazásMánia | ZooMánia | FotoMánia | VillamosMánia | RepülésMánia

UtazásMánia

Anglia 2002

ANGLIA

2002. július 19-27.

Heathrow, Blackpool